2007. szeptember 21., péntek

Új helyen a Napló!

Krón, Zsiri, Bödi, Kalapi! Keressetek minket!!

Itt: http://www.halmos-risko.webs.com/ megtaláljátok újra a Naplót, amit Nektek írok.
E-mail: saralea@freemail.hu
Irjatok!!

NAGYON BOLDOG SZÜLETÉNAPOT ZSIRIKÉM! HOLNAP LESZEL 9 ÉVES NAGY LÁNY!! ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG, MILLIÓ PUSZI! Nagypapi, Brúton, Nagymedve, Kismedve

2007. szeptember 2., vasárnap

Naplót kezdek, mert rohan az idő!

Régen gondolok arra - különösen, amióta nem láthatjuk egymást -, hogy naplót írok, hogy majd elolvashassátok, mi is történt velünk, hogyan éltünk.

/Sokszor lapozgatom Nyanya naplóját, amit rám hagyott, öröm is, meg bánat is egyszerre, de hálás vagyok, hogy napról-napra átélhetem újra azokat a boldog időket, amelyekről feljegyzései vannak. Az apró, napi részletekben van a lényeg!!! Főleg most van ennek jelentősége, ebben a felfoghatatlan helyzetben, amibe kerültünk. Megerősít, úgy érzem. A képválogatás, nézegetés felkavar, de valahol jó is, lehet, hogy segít a "feldolgozásban". Most, hogy eldöntöttem, hogy végleg "elengedlek" Titeket, kellett valami segítség ehhez, talán ez az én "gyászmunkám", amit egy pszichológus hölgy javasolt még 2004-ben az egyik családsegítőben. Akkor ezt még nem értettem meg, nem akartam, sőt felháborodtam, de ma már készen állok!/

Régen egyszer már írtam naplót, amikor Mamiék születtek. Most Maminál van, odaadtam, amikor Krón megszülettél! Kérjétek meg Mamit, mutassa meg nektek. Nagypipi sokat rajzolt is bele, talán megvan még??! Sokat nevettünk Mamival, amikor olvasta a feljegyzéseim, no meg amit Nagypipi "jópofán" hozzáírt és rajzolt este, amikor hazaért a főiskoláról!

A tavalyi évről -2006- nem szívesen írok, mert sajnos sok volt a betegség a családban. De az a fő, hogy mindenki meggyógyult, túljutottunk a nehézségeken!

Elkezdem.....

2007. április 27. péntek
Tatánál voltam egy barátnőmmel, mert tanácsot kért Tőle. Nagyon jót beszélgettünk. Hazavittem egy darabon kocsival és a Mamival találkoztam!! Egy nagy, lesötétített autót vezetett. Jó volt egy pillanatra látni, legalább Őt. Kismedvével beszéltem telefonon, jól vannak!!

2007. április 28. szombat
Nagypipi horgászni ment a Balcsira. Azt mondják, hogy nem lesz jó az idő az ünnepek alatt. De ma még jó - így elment. Én itthon élveztem a kertet és a nyugalmat. Kertészkedtem, virágokat átültettem, olvastam, főztem és a régi fényképeket nézegettem, válogattam a web-laphoz. A rigók megint megépítették a fészküket a sövényben. Még azt is lehet a szobából látni, ahogy tátognak a fiókák, ha hozzák az ennivalót a szüleik. Egyre nagyobbak a kicsik. Addig nem lehet a sövényt nyírni, ameddig ki nem repülnek. Szomorkodom, mert a kis sárgabarackfát ki kellett vágni, nagyon beteg volt. A kertészfiú rábeszélt a kivágásra, de én éppen reggel induláskor nézegettem és újból megkegyelmeztem a fának, de mire délután hazaértem, nyoma sem volt!!
Hiányzik nagyon a kertből!! Nem bírom a veszteségeket, csúnya volt, beteg volt, de emlékszem mennyit néztük együtt tavasszal amikor virágzott, aztán szedtük róla egyenként a barackot, meg árnyékot is adott amikor saraztatok a tövében! Nagypipi nem fogott semmit!!! Ilyenkor mindig ideges!!

2007. április 29. vasárnap

Nagypipinek már dolgozni kellene, hosszú elvégzendő listát írt magának erre a hétvégére is!
Elment fotózni, én teszek-veszek szokás szerint! „Saját fogású” pisztrángot kell sütnöm, mire hazajön. Nagypipi szerint finom lett, én meg sem kóstoltam! Tati jött át hozzánk délután, beszélgettünk, vitt a pisztrángból vacsorára. Jó, hogy ilyen közel lakunk egymáshoz!
Itthon maradtunk – nem mentünk be dolgozni!! /Ilyen is ritkán fordul elő, de a lista megmaradt!!/


2007. április 30. hétfő /munkaszüneti nap/
Vásárolni mentünk, aztán Dédihez felugrottunk egy kicsit. Szomorkodik szegény, mert közeleg Halmos Nagypapa szülinapja, ezek nehéz napok, mióta nincs velünk.
Ma már dolgozni is kellett.
Este 10 után mentünk haza a műteremből.

2007. május 1. kedd /ünnepnap/
Nagypipi már reggel 8 óta dolgozik, biztos későn este ér csak haza. Én nyomdában voltam, most még egy anyagért elmegyek, aztán otthon töltöm a délutánt.
Nagymedvével beszéltem, Ő is dolgozik. Ilyen ez a család, ünnepnapokon dolgozik a legtöbbet, már beletörődtem! Kismedvéék „piknikeznek” a folyóparton, ha nem esik az eső. Tegnap esett, azt mondta, amikor beszéltünk telefonon.

2007. május 2. szerda
Nagy volt az izgalom még tegnap este, Kismedvéék a folyóparton végignézték, ahogy kifognak egy hatalmas harcsát! Nagypipit nagyon felizgatta dolog, azonnal indulna, ha tehetné!! Lehet, hogy akkor is elindul, ha nem teheti?!! Ő is fogott már egy hatalmas harcsát, Bödön kedvenc képe volt, ami a parton készült Nagypipiről és a hatalmas halról! A Mami számítógépén ez volt a „pihentető” kép sokáig. Bödi hosszú percekig térdelt előtte és nézte. Büntetés volt neki, ha Mami lecsukta a laptopot. Jaj ez a horgászat!!!
Ma van a születésnapja Halmos Nagypapának, 1993 óta nincs velünk!
/1912. május másodikán született Sopronban/

2007. május 4. péntek
Utálom a motorozást!!
Délután a közelünkben fegyveres bankrablás volt. Megállt a közlekedés, lehetetlen volt a városban bármit intézni. Mamival találkozott az egyik unokatestvére itt a közelünkben, mostanában ezek szerint sokat jár erre!

2007. május 5. szombat
Áginak, Mami keresztmamájának a szülinapja van! E-mailt váltottunk, Isten éltesse!
A műteremben dolgoztunk estig, aztán Dédihez mentünk, mert eldugult a mosógépe. Nagypipi megszerelte, meg egy kicsit a redőnyt is. Este 10-kor értünk haza. Egész éjjel szakadt az eső, annyira, hogy állt a kertben a víz Budakeszin.

2007. május 6. vasárnap
Anyák napja. Sokat gondoltam Nyanyára, persze egyébként is, nincs is talán nap, hogy ne beszélnénk Róla. Anyák napján régen Mamiék mindig rajzoltak, verset mondtak Neki, Tata meg felvételeket csinált a kis diktafonjával is. Jó azt is visszahallgatni!! Kismedve, Nagymedve felhívott, beszéltünk, aranyosak nagyon. Krón, Zsirikém, Bödi, Kalapi köszöntsétek fel Mamit!!
Egész nap dolgoztunk, Nagymedve és Tibi jött ebédelni hozzánk a műterembe, legalább egy kis időre Nagypapi is megállt!
Most elmentek Nagymedvével Dédihez, én meg indulok Nyanyihoz a temetőbe /elég késő van már!!/. Sokat sétáltunk Hozzá, emlékeztek? Szerettetek segíteni Nyanya sírjának a rendezgetésében, mire én összegereblyéztem, Ti már gyönyörüen feldíszítettétek az elhervadt virágok közül kiszedett "csodákkal". Szerettétek az eldobott művirágokat is összeszedni, a sírra is jutott, meg zacskóban még haza is vittünk belőle!! Lestük a temető környékén Nyanyi "mindent tudó" rigóját is. Ez a rigó mesélt el mindent Nyanyinak annak idején a 11 unokája csinytevéséről, csoda madár volt!!!
Tatinak - Apák napjára! - vittünk a teraszra egy kényelmes széket, mert szeret kiülni mostanában.

2007. május 7. hétfő
Munka, utána elmentünk Dédi lakógyűlésére. Renoválják a házat, elég nehéz helyzet van most nála. Az utcát is feltúrták - nem is tudom hányadszor rövid idő alatt - majdnem belezuhant az árokba szegény. A lakógyűlésen kiderült, egyedül azoknak az erkélyeknek a felújításáért kell plusz-pénzt fizetni, amelyikről Dédi lakása is nyílik. Ezek kimaradtak a költségvetésből!

2007. május 8. kedd
Mi is "lakásfelújítunk" elég nehéz dolog a Belvárosban, egyszer csak vége lesz. A buszon ülve azon gondolkoztam, milyen nevezetes is ez a 2007-es év! Sok lesz a kerek szülinap. Halmos Nagypapa most lett volna 95 éves. 1993 január 10-én halt meg szegény. Dédi 85 éves lesz szeptemberben, Nyanya is ennyi idős lenne, 1922 december 4-én született Debrecenben. Nagypipi 55 éves lesz novemberben, Mami 30 éves augusztusban, Kismedve 25 éves lesz december 13-án, Krón pedig 10 éves lesz augusztus 13-án. Azt hiszem senkit nem hagytam ki. Dédit, Kismedvét és Nagypipit majd együtt ünnepeljük! Mamira, Krónra Zsirire és Bödiékre is mindig minden évben gondolunk a szülinapjukon. Ja kifelejtettem Apit, ha jól tudom, 1967. december 14-én született, tehát idén lesz 40 éves.
Ma úsztam is végre, minden nap elbliccelem, de megfogadtam, hogy ezentúl erőt veszek magamon. Olyan nekem az úszás, mint a mosogatás - régen is mosogatás közben tudtam jókat sírni - a monoton hosszak közben csak zakatol az agyam, sokszor rossz kedvem lesz a gondolatoktól, ahelyett, hogy felüdülnék, inkább szomorú leszek. Kitaláltam, hogy ezentúl verset mondok, majd úszás közben, talán az jobb lesz! De nem tudok "egyórányi" verset kívülről, jó lenne egy vizi walkman! Jó volt, amikor együtt usziztunk, bár elég húzós volt 4 gyerekkel egyedül a mély vízben lenni. Ezért vettünk a lányoknak olyan fürdőruhát, amibe habszivacs volt beépítve, mint egy úszómellény, így aztán lehetett ugrálni. Krón, Zsirike emlékeztek, milyen hideg volt Los Angelesben az uszoda vize? Rajtunk kívül nem is igen ment bele senki a házból, de mi minden nap "edzettünk". Ott tanítottalak meg titeket úszni. Se Kismedve, se Mami nem igen dugta bele a vízbe még a lábujját sem!

2007. május 11. péntek
Szegény Dédi szenved a tatarozástól, tegnap már a lakást sem tudta elhagyni. Nehezen viseli a kényelmetlenségeket. El is esett valamelyik nap a szobában, mert össze-vissza vannak tologatva a bútorok. Szerencsére nem lett nagyobb baj. Nagypipi ma délután horgászni szeretett volna, teljesen "összecsomagolt", de éppen most hívták telefonon, hogy olyan nagy a szél, hogy egyáltalán nem lehet pecázni.Szomorú, de eddig meg azon idegeskedett, hogy el sem tud menni még egy délutánra sem, annyi a munka. Lassan már csak az marad, hogy nézegeti, pakolgatja a botokat. Vasárnap a Balcsira megyünk egy kis gyors fűnyírásra, kertrendezésre, Dédi is jön velünk./Az úszást megint hanyagoltam, pedig kellene, majd hétfőtől!!!/

2007. május 14. hétfő
Balaton ugrott – illetve csak Dédinek és nekem. Nagypapi Nagymedvével horgászni ment inkább az északi partra. Nem fogtak szinte semmit. Vasárnap hazafelé azért levágták a füvet!

2007. május 22. kedd
Óriási vihar volt Budakeszin. Mi a szépicában csak azt láttuk és hallottuk, hogy valahol vihar készülődik. Este a kertben megtaláltuk az egyik üvegtetőt, kirántotta szél 5-6 m-t vitte, aztán lezuhant lépcsőre. A muskátlik cserepestől összetörtek, mindenhol üvegszilánk, még jó, hogy nem volt otthon senki.

2007. május 24. csütörtök
Ma kellett volna indulnunk Kismedvéékhez, de nem utazunk sehová!! Annyi munka torlódott össze, hogy lehetetlen most lelépni erre a pár napra, Nagypipi nagyon ideges. Jobb így, ilyen lelkiállapotban nem lehet elindulni!

2007. május 28. hétfő
Aligára mentünk egy kicsit horgászni. Jó volt, bár az idő szeszélyes volt, vihar készülődött folyamatosan. Pár keszeget fogtunk, de én még egy nagy süllőt is, de mindet visszadobtuk.
Nagy „családi találkozó” volt, véletlenül 9-en futottunk össze a családból. Jó volt beszélgetni, Nagypipi büszkélkedett is a halakkal a család legifjabb tagjának.
Az elmúlt napokban mindig arra gondoltunk, hol is lennénk éppen Kismedvéékkel, csalódtak Ők is, hogy nem mentünk.

2007. május 29. kedd.
Folyik a felújítás, a duplájába kerül majd, mint ahogy gondoltuk. Én már bánom, hogy nem bontottuk le az összes közfalat. Hangszigetelni is kell, mert nem is téglából vannak a szomszédok felé a falak, hanem nád és csak vakolat!! Én még ilyet nem is láttam. A villanyszerelőnek már sikerült átjutni a szomszéd nappalijába, kicsit kínos a dolog, majd kijavítjuk.
Nagyon megértőek a szomszédok, még bírják a kalapálást. Háromgyerekes család, van két kislány és egy nagyfiú. Az egyik kislány akkora, mint Krón Te vagy most, a másik meg pontosan annyi idős, mint Zsirike Te vagy. És képzeld, még úgy is hívják, mint Téged, pedig nagyon ritka neved van!! Nagy lányok lehettek már Ti is, most ahogy látom a szomszéd kislányokat, elképzellek Titeket is.
Délután egy érdekes előadáson voltam Tatával, ahol azt a profeszort búcsúztatták, aki tavaly megmentette az életét! Megható volt és fájdalmas is, mert egy életerős, fiatalos, nagytudású orvosnak kellett búcsúzni a reformok miatt. Felháborító, ami itt történik!!

2007. május 30. szerda
Tatát vittem egy sajtótájékoztatóra, mert írt egy fejezetet egy könyvben és az most jelent meg. Tanulságos, hasznos könyv az öregekről, öregségről. Érdekes volt ez is. Tatával sok helyre eljutok, nagyon aktív!!

2007. június 2. szombat
Megjött Dodó, pár hétig itthon lesz. Tata nagyon boldog, együtt mentünk a repülőtérre reggel, aztán családi ebéd – halászlé és finom pácolt húsok salátával. Nagypapi délelőtt dolgozott, aztán csatlakozott hozzánk. Délután is be kellett volna jönnünk, de nem jöttünk, elhúzódott a beszélgetés.

2007. június 3. vasárnap
Egész nap dolgoztunk, most este 8 óra van, Nagypipi elment, mert még lead egy anyagot. Dédi nagyon nehezen bírja a renoválást, nem régen telefonált, hogy feltörték a pincében a tárolókat. Be kell mennünk Hozzá, mert fél egyedül lemenni, megnézni, mi is tűnt el.
Tata holnap kora délután lesz a rádióban, élő műsorban beszélgetnek vele egy órán keresztül!! Izgulok nagyon!

2007. június 4. hétfő
Jól sikerült a riport, Tata nagyon jó volt!! A hangja, beszédstílusa alapján senki meg nem mondaná, hogy 84 éves!! Taxit küldtek érte és azzal is ment haza. Nem engedte, hogy én kísérjem. Élvezte a stúdiót, csak nem volt szabad köhögnie, orrot fújnia. Ez nehéz lehetett, mert most is allergiás.

2007 június 5. kedd
Nagypipi nagyon ideges, mert a szomszédunk - I. emeleti! - fel akarja tölteni az előtte lévő rézsűt, hogy a terasza kertkapcsolatos legyen. Ez egy lehetetlen ötlet! 2 m-re kerülne az új kertrész a mi emeleti teraszunktól. nem is értem ezt az ötletet. A 4 éve ültetett bokrokat kezdte el kivágni a szomszéd úr, amikor leesett nekünk a tantusz. Egyelőre leállították, majd lesz egyeztetés - mert eddig nem volt! Rengeteg a munkák, Nagypapi kapkod, szeretnénk elutazni pár napra, lehet, hogy megint nem lesz belőle semmi? Óriási zuhik vannak, fülledt meleg az idő.

2007. június 6. szerda
Egész nap egy beadványt fogalmaztam, nem adom fel!! Lehetnek még csodák, én bízom benne. Az igazság azért előbb-utóbb győzni fog, csak sajnos nekünk is, Nektek is már késő!!!

2007. június 7. csütörtök
Úgy volt, ma elindulunk Kismedvéékhez, de nem megy. Talán holnap?

2007. június 8. péntek
Ma még reggel Nagypapi kirohant dolgozni egy helyre, de elindulunk a nagy útra, az tuti!

2007. június 14.csütörtök
Szerencsésen hazaértünk, nagyon szép pár napot töltöttünk el együtt Kismedvéékkkel. Maradtam volna még, de Nagyppi már izgult a munkák miatt.

2007. június 16.
A balcsira mentünk Dédivel. Fűnyírás, kertrendezés, stb. Fürödtünk is nagypapival, finom volt a víz. Dédi addig kertészkedett.

2007. június 17.
Tata vendégül látott minket a Nádfedelesben, ahol mindennap ebédel. "KonyhaMami" csodálatos őzragu levest főzött és őzsültet burgonyafánkkal és áfonyával. Mind a négyen ott voltunk, a házastársak közül csak Mami keresztmamája hiányzott igazoltan, 15.000 km-re vigyáz a házra és a kutyákra. Jól éreztük magunkat!

2007. június 20. Szerda
MA TALÁLKOZTAM 3 ÉS FÉL ÉV UTÁN AZ UNOKÁIMMAL!!!!!! Ma egy áruházban a pénztárnál vártam Nagypapit, amikor felfigyeltem egy nagyon helyes kislányra. Nem ismertelek meg azonnal Zsirike, olyan nagyot nőttél. A következő pillanatban már Krón Téged is megláttalak!!! Gyönyörű, aranyos nagy lányok lettetek. Szép hosszú a hajatok, erre vágytatok mindig. Még mindig ragaszkodtok az egyforma ruhához is. Régen is mindig így jártatok. Zsirike, amikor megsimogattam a szép hosszú fekete hajad és azt kérdeztem Tőled, hogy "megismersz?" Láttam, hogy azonnal tudtad, ki vagyok - Bruton, a nagymamád! Krón Te is, amikor odaléptél és mosolyogtál rám, éreztem, hogy nem felejtettél el. Pár másodpercig láthattuk egymást,csak néhányszor simogathattalak meg Titeket de megállt körülöttünk az idő, eltűntek az emberek és a hangok, végtelen nyugalmat és boldogságot éreztem. Életem egyik legboldogabb napja ez, mert találkozhattunk. Tudom,érzem, hogy nem felejtettetek el minket. Láttam rajtad Zsirike, hogy először megdöbbentél, az volt az érzésem, hogy azt mondhatták Nektek, hogy mi meghaltunk. De élünk, és várjuk, hogy megkeressetek minket!!! Futottam az autó után, amibe Mami betuszkolt Titeket, integettem, láttam, hogy visszanéztetek. Nagyon szeretünk Titeket, a Mamit is, tudjuk, hogy nem tehet mást. Türelmesen várunk Rátok!!!

2007. június 21.
Óriási vihar volt, nem is tudtunk addig hazamenni a szépicából, amíg el nem állt egy kicsit. Féltünk a jégesőtől, itt biztonságban voltak a kocsik. Budakeszin leborogatta a virágokat a szél, beömlött a viz az ebédlőbe a zárt ajtón keresztül, a fürdőszoba is vízben állt.Krón a Ti szobátokba csodák csodájára egy csepp víz sem ment be!! Nyitva hagytam az emeleten a Mami szobájának az ablakát, már arra készültünk, hogy szétázott a szoba, de megúsztuk, nem esett be az eső, mert hátulról kapta el a vihar a házat. Nagy szerencsénk volt!!!

2007.június 24. vasárnap
A Balcsira mentünk Tatával és Dodóval. A rokonok vártak minket, együtt ebédeltünk, beszélgettünk. Búcsúztattuk Dodót, holnap visszautazik. Tata nagyon szomorú, megint egy évet kell várni a találkozásig. Nagypapi nem jött velünk, dolgoznia kellett, de ezt sajnos már megszoktuk.

2007. június 25. hétfő
Dodó elutazott és szerencsésen meg is érkezett!!

2007. június 26. kedd
Amióta találkoztam veletek Krón és Zsirikém, mindennap el kell mesélnem Nagypapinak, milyenek is vagytok. Olyan jó most így emlegetni Titeket, hogy láttuk egymást. Láttam, hogy nem ijedtetek meg Tőlem és ennek nagyon örülök!!! Évek óta ezen izgultam, mit is csináljak, ha véletlenül összetalálkozunk. Térjek ki előletek, csináljak úgy, mintha nem ismernélek Titeket, bújjak el? A Lehet, ha lett volna rá módom, elsomfordálok, esetleg messziről nézlek Titeket. De a Sors máshogy akarta, nem is volt módom kitérni, egyszercsak előttem álltál Zsirike!! Este mindig végiggondolom azt a pár másodpercet,olyan jó! Puszi, szép álmokat, rózsás csókokat!! 2007.

június 28. csütörtök
Nagypapi horgászni ment este, éjjel is kintmarad. Délután, amikor indult otthonról és éppen telefonon beszéltünk, iszonyatos szirénázással megjelent 3 tűzoltó autó, rohantak a tűzoltók a szomszéd lakásba, nagy tűz volt, de szerencsére valaki észrevette a füstöt. A Ti ablakotokból pont odalátni, amikor délutáni alvásból ébredtetek, mindig kiálltatok az ablakba és onnan néztük, mi van a kertben. A szomszédoknak több papagája is van még most is.

2007. június 29. péntek
Nagypapi nem fogott semmit. Egy homokzátonyon aludt a Dunán, azt mondja gyönyörű helyen volt. 2007. július 1. vasárnap Az egész hétvégén dolgoztunk. Most este 10 óra van, indulunk haza. 2007. július 2. hétfő Már reggel 7-kor már a kórházban voltunk, Nagypapit operálni fogják, kivizsgálásra járunk. Gondoljatok Rá! Tavaly Húsvétkor, amikor Tata élet és halál között lebegett több hétig, a kórházban mindig Mamit kellett hívnom, mert szeretett volna Tata vele beszélni. A Mami régi száma ki van kapcsolva, hiába hívtuk. Amikor Tata egy kicsit jobban lett és nézegette a telefonját, egyik alkalommal boldogan mutatta, hányszor hívta Őt Mami egymás után, csak nem tudta felvenni! Nem mondtam meg neki akkor, és azóta sem beszéltünk rőla, hogy a tárcsázott számokat nézi, Mami egyszer sem hívta. Ha tudtok, Ti hívjatok minket!!!

2007. július 4. Tata szülinapja van. Nagy ünneplés most nem lesz, mert holnap együtt elutazunk Erdélybe. Nagy vállalkozás a 10 órás út még nekünk is. Azért vittem Tatának egy "daubner-tortát", egy szeletet és a "boldog születésnapot" marcipánt megette, a többit átvitte a szomszéd kisgyerekeknek, nagyon szereti Őket. Izgul a holnapi indulás miatt, reggel 6.00-kor indulnunk kell, kiadta a "parancsot"! Nagypipivel még vizsgálatokra megyünk. Még semmit nem csomagoltam össze!

2007. július 5.
Egy kicsit "megcsúsztunk" az indulással, de 7.00-kor elindultunk!. Tata már 5-kor ébresztett minket, ahogy megígérte! -Ma van a házasági évfordulónk. Nagypipi harmincegyedszer felejtette el. Az lett volna a gyanús, ha eszébe jut. Én azért szoktam arra a napra gondolni, és ma már öreg fejjel azt mondom, jó lett volna csak egy pár képet készítenünk. 1976. július 5-én volt az esküvőnk,hétfőn délután 4 órakor, mint később kiderült 5-kor. Egy órát a Tik-Tak presszóban ültünk.Sokat jártunk Veletek is az utóbbi években arra, amikor a Galántai utcában kellett laknunk Mami és Api kérésére. Amikor elindultam az esküvőmre a kis barna ruhámban és a 22-es buszon ültem, azon gondolkoztam, vajon látszik-e rajtam milyen boldog vagyok. A legjobban akkor már nem is az esküvőre vágytam, hanem Mamira. Egy év múlva még boldogabb lettem, mert megszületett a kislányom, a Ti édesanyátok!- Hosszú volt az út, de megérkeztünk Szovátára. Tata "tóranéző" szobát kapott - mi a parkolóra láttunk - de nem jött be, mert hajnalig zenéltek a szórakozóhelyeken. Érdekes lehetett egyszerre hallani a diszkó zenét a "Hétre ma várom a Nemzetinél" melódiával, a fúvószenekari koncertet, no meg a basszus és a dob, az felejthetetlen a Tata szerint. Még szerencse, hogy hozott magával CD-ket Ő is! A szoba szomszédját azért megkérdezném, Vivaldi "Négy évszak"-jához mit szól! Tata is hangosan szereti hallgatni a zenét!! Néha az olcsóbb szoba jobb! Én jót akartam a foglalásnál, nem jött be. A "Medve-tó" azért gyönyörű, vígasztaltam Tatát: töltődjön a látvánnyal, aludni ráérünk máskor is!

2007. július 11.
Szerencsésen hazaértünk, Tata hősiesen kibírta a hosszú autózást. Nagyon jó éreztük magunkat, jó volt így együtt lenni a család néhány tagjával.

2007. július 14-16.
Néhány napot Zamárdiban törtöttünk. Nagy hőség volt, sokat voltunk a vízben. 2003. június végén voltunk itt együtt utóljára, nagyon szerettetek itt is lenni, nemcsak Világoson. Emlékszem, Kalapi kicsit félt a víztől, Bödi bátrabb volt. Nagyon sok vizisiklót láttunk, nem féltetek tőlük, sőt meg is fogtátok őket. A hínárt "vizifűnek" hívtuk - még a régebbi időkből maradt ez az elnevezés, azért találtuk ki, hogy ne féljetek lépkedni benne -, emlékeztek?
Nagypipinek egy rossz mozdulatól megfájdult a dereka, nehezen mozog, remélem nem kell operálni azt is.

2007. július 17.
Ma operálták Nagypapi szemét. Most kevésbé fájt neki, mint az előző műtét. Kaptam egy sms-t, hogy Mami letiltatta a "Naplót" - próbálkozom máshol folytatni!!!

2007. július 18.
Nagypapi jól van, ma mentünk vissza a kórházba, minden ok! Szerencsére!! Munkával ünnepelte a jó hírt!

2007. július 20.
Átadtuk Zamárdit, most a család másik fele használja majd egy évig.

2007. augusztus 7.
Megjöttek Kismedvéék, hátizsákkal bejártak sok múzeumot, kiállítást, jól megszervezték az útjukat. Itt van egy barátja is Ben, nagyon helyes francia fiú, kiváncsi a "szigetre" esténként kijárnak majd.

2007. augusztus 13. hétfő
Krón Isten éltessen sokáig!! Boldog szülinapot kívánunk, egész nap Rád gondoltunk, meg arra a napra, amikor megszülettél. Api hívott telefonon akkor, hogy minden rendben van, Mami és Te is jól vagytok. 10 éves vagy Krón, el sem hiszem! Millió puszi, remélem volt tortád?!

2007. augusztus 17.
Kismedvéék esküvőre utaztak, nagy a készülődés!

2007. augusztus 20. hétfő
Ma lesz a tüzijáték. Mi nem nagyon láttuk soha, mert ilyenkor még mindig a Balcsin voltunk. Két nagyon nevezetesre azért emlékszem.
1977. augusztus 20-án a TV-ben néztem a tüzijátékot - még a Nyanyáéknál laktunk -, amikor éreztem, hogy valószínű, Mami megszületik hamarosan. Szóltam Nagypapinak - aki már aludt, mert egész nap Budakeszin a téglát és a maltert hordta és nagyon fáradt volt -, hogy hívjon taxit, indulnunk kell a kórházba. Nagypapi annyira megijedt, hogy azonnal ráült a szemüvegére, ami darabokra tört. Hajnalban megszületett Mami!!

2007. augusztus 21. kedd
Mami szülinapja! Ma 30 éves, Isten éltesse sokáig, adjatok Neki sok puszit helyettünk is. Remélem rajzoltatok valami nagyon szépet.
Ma van a kis fogadott kersztlányunknak is a szülinapja - 1999-ben született - aznap, amikor Mami is. Milyen véletlenek vannak, hogy pont minket választottak Biankának!

2007. augusztus 23.
Kicsit kirándulunk, holnap elindulunk Olaszországba! Velence, Siena .... Kismedvéék is jönnek!

2007. augusztus 24.
Csodálatos Velence! Csodálatos Toscana.....

2007. augusztus 29.
Egész nap úton voltunk, Nagypapi vezetett végig. Iszonyatos esőben jöttünk Bolognatól kezdve, volt, hogy vészvillogóval araszoltunk, semmit nem lehetett látni. Nehéz út volt. Tata nagyon izgult, nem örült, hogy egy nappal később jöttünk, nem szereti, ha elmegyünk. Hajnalban 5.40-kor megszólalt Nagypapi mobilja, Tata hívott minket, de letette. Rémeket láttunk - tavaly Húsvétkor így hívott minket Barcelonában, hogy nagyon rosszul van! - de szerencsére csak véletlen hívás volt!!

2007. augusztus 31. péntek
Édes, aranyos Bödön és Kalapács!!
Nagyon boldog szülinapot kívánunk a 6 éves nagy fiúknak! Legyetek nagyon-nagyon boldogok!!!
Emlékszem, amikor Nagypapit felhívtam, hogy megszülettetek, akkor Magyarországon már szeptember elseje volt, reggel 6 óra. Tehát itthoni idő szerint szeptember 1. a szülinapotok!
2003-ban együtt mentünk a Daubner cukiba a tortátokért. Óriási sor volt, mint mindig, de hősiesen kibírtátok. Kalapi egy óvatlan pillanatban átsétált a pult alatt, alig tudtuk kihozni a sürgő-forgó eladók közül, tetszett neki a helyzet. Nagy szülinapi partit csaptunk a szépicában, sok fénykép van róla, majd egyszer együtt megnézzü, ok?
Vajon mennetek kell iskolába? Vagy Mamiék megkegyelmeznek Nektek?

2007. szeptember 2. vasárnap
Nagypapi nagyon beteg, köhög, náthás, fáj a torka, meg mindene. Egész nap - meg tegnap is - dolgozott, pedig nagyon összetörtnek érzi magát. 21.16 van én már hazamegyek, Ő még marad.
Elromlott a mosógépünk, kézzel mosok - utazás után volt mit! - de nem is olyan rossz, közben nézegetem a játékaitokat, amiket a kád szélén hagytatok, meg a kiskendőt, amit utoljára Zsirike, vagy Krón - már nem emlékszem - kiterítettetek száradni szokás szerint. Már megszáradt!!!!
Puszi, jó éjszakát, szép álmokat, rózsás csókokat, ahogy régen köszöntünk este - emlékeztek?